About

RÓLAM

Szia, Kereszti Zsófi vagyok.

Gyere, ismerj meg jobban, beszélgessünk szervezeti működésről és önismeretről egy bögre matcha latte mellett.

RÓLAM

Szia, Kereszti Zsófi vagyok.

Gyere, ismerj meg jobban, beszélgessünk szervezeti működésről és önismeretről egy bögre matcha latte mellett.

About

Kiskorom óta hírolvasó szerettem volna lenni.

Általános iskolában az összes vers-mesemondó és “szép magyar beszéd” versenyen ott voltam, még a fogszabályzóm sem tántorított el a felkészüléstől.

A lelkesedésem egészen az egyetemi felvételiig kitartott, egyértelmű volt, hogy kommunikáció-és médiatudomány szakra jelentkezem. A szüleim próbáltak lebeszélni, arra hivatkozva, hogy hírolvasóból, vagy műsorvezetőből minden csatornánál maximum néhány fő dolgozik, gondoljak csak bele, mennyire reális az elképzelésem…

Azt hiszem, hogy a TV-s szereplésen és díszleteken túl, igazából már akkor is az hajtott, hogy információt oszthassak meg másokkal és ez egy különleges opció, csatorna volt erre.

Mindig nagyon jó tanuló voltam, imádtam az iskolakezdést, számoltam vissza a napokat szeptemberig. De amit még a tanulásnál is jobban imádtam, az az, amikor megoszthattam a megszerzett tudásomat másokkal. Így történt, hogy szegény húgom, ha akarta, ha nem, minden nyári szünetben “iskolásat” játszott velem és mire 1. osztályba ment, már szinte tudott írni és olvasni.

Felvettek az egyetemre és folyamatosan kerestem a lehetőségeket, hogy kipróbáljam magam: dolgoztam TV-nél, rádiónál, különböző online magazinoknál és mire befejeztem az alapszakot jött a súlyos felismerés: ez mégsem az.

Nem azt az életformát és értékrendet tapasztaltam, amire vágytam. Már akkor sem volt mindegy számomra, hogy milyen információt osztok meg, mit kommunikálok magamról azzal, amit közvetítek.

Akkor azt hittem, hogy teljesen más irányt vett a karrierutam. Utólag visszatekintve, máshol és máshogyan, de ugyanezt csinálom, csak a csatorna változott: a közéleti kommunikáció helyett

a szervezeteken belüli információáramlás és működés kezdett el vonzani, így kezdtem el HR területen szervezetfejlesztéssel foglalkozni.

Nekem nagyon sokat adott, hogy vissza tudtam kapcsolódni az eredeti célomhoz és össze tudtam kötni a pontokat a gyerekkori vágyaim és az autentikus énem között. Így már érthető, miért azt élvezem a legjobban, amikor ebben tudok támogatni másokat is.

Szakmai utam

Az elmúlt 8 évben HR vezetőként, valamint szervezetfejlesztési és kommunikációs szakértőként munkám nagy részét a különböző vezetői szintek stratégiai támogatása, üzleti folyamatok, rendszerek kidolgozása és különböző szakmai csapatok vezetése, koordinálása tette ki.

Tevékenységemet és szemléletmódomat is jól leírja „business partneri” működés: igyekszem együtt lélegezni az ügyfeleimmel, elemzem a jelen állapotot, folyamatosan új tudást, kapcsolatokat és ötleteket csatornázok be.

Felmérem, hogy a stratégia megvalósításához milyen változásokra van szükség, és a megfelelő pontokon beavatkozva, aktívan támogatom a folyamatot. Ezzel egy időben, fontosnak tartom a piaci, környezeti trendek, szereplők figyelését, a szakma legújabb módszertanainak, kutatási eredményeinek ismeretét. A környezeti és a szervezeti érdekek, szempontok ismeretében tudok hozzájárulni a jelen problémáinak rendszerszintű megoldásához és a jövőbeli kihívásokra való felkészüléshez is.

Hiszem, hogy nem csak a szervezetet, folyamatokat, döntési és stratégia alkotási pontokat szükséges hatékonyan és profin kezelni. A megvalósulás azon (is) áll, vagy bukik, hogy az egyes szereplők, partnerek sokszor különböző szükségletei és érdekei a megfelelő mederben tartva legyenek összeegyeztetve. Ez az igazi művészet, az ilyen facilitációs folyamatok során érzem igazán elememben magam.

Szívügyem: egészségesebb szervezeti klíma megteremtése

A munka szerepe az életünkben folyamatosan újradefiniálódik. Ebben mindannyian keressük a helyünket.

  • Keresik a munkavállalók, akik az utóbbi évek nagy újragondolása után más elvárásokkal érkeznek. Szeretnénk értelmes munkát végezni, szeretnénk szabadságot, fejlődési lehetőséget, a hozzájárulás és a valahová tartozás érzését.

  • Keresik a vezetők, akiktől az új helyzet más gyakorlatokat és gondolkodást kíván. A régi paradigmák egyre inkább szétesnek, ami sokszor a vezetőket is szembesíti a saját működésmódjuk hatékonytalanságával.

  • És keresik a helyüket ebben azok, akik a kultúrát, a vezetőket és az embereket támogatják HR és people & culture oldalról. Sokszor pont ők azok, akik ebben az egész rendszerben először égnek ki a támogató szerep súlya alatt.

A szándék évek óta megvan. Szeretnénk egészségesebb szervezeteket építeni. Na de mindezt hogyan? Mi ebben a HR és mi a vezetők szerepe? Honnan tudhatjuk, hogy éppen mire van szüksége a szervezetnek?

Abban segítek és azon dolgozom, hogy minél többen újradefiniálják és megtalálják az értelmes és egészséges munka fogalmát.

Hiszem, hogy embereket vezetni felelősséggel jár és a vezetők támogatásán keresztül egy teljes szervezet klímájára hatással tudok lenni. Célom, hogy így fenntarthatóan mozgósíthassam azokat az energiákat, amik közelebb visznek egy-egy csapatot a közös cél felé.

Vezetőket, HR szakembereket támogatok, hogy minél egészségesebb működéssel inspirálják a szervezetüket.

Szeretném, ha létezne egy olyan üzleti-és életfelfogás, amiben nem megfeszülve, hanem könnyen, egyszerűen, egészségesen és boldogan lehet intelligens és felelős munkát végezni és hiszem, hogy ehhez nem csak egyéni, hanem szervezeti szinten is fontos tudnunk és beszélgetnünk arról, hogy mire van szükség.

Ezért szervezetfejlesztőként, trénerként és facilitátorként szervezeteket és vezetőket is támogatok abban, hogy más gyakorlatokat és gondolkodást tudjanak képviselni.

KAPCSOLAT

Készen állsz megtenni a
következő lépést?

Ha keresed a következő lépést, változtatnál és úgy érzed, jól jönne a szakértői támogatás, de nem tudod, hogyan kezdj bele, írj nekem és foglalj időpontot egy rövid felfedező hívásra, hogy segítsek elindulni a fejlődés útján!

© 2025 Kereszti Zsófia

Fotók: Pacher Márkus, Unsplash

Scroll to Top